A nagy központi rekeszében, egy merev EVA anyagból készült, praktikus úgynevezett rig tábla is helyet kapott, ahol könnyen és gyorsan elkészíthetőek az előkék, végszerelékek, illetve a csalizásra is kiválón használható. Ezen kívül a hátizsák tartozéka kettő, a belső részben elhelyezett tépőzárral kivehető, zipzárral ellátott kis táska is, amelyben elhelyezhetők a személyes dolgok, iratok, és az egyéb értékek. Három külső, kettő belső hálós, és szintén egy belső zipzáras zsebbel látták el. Az alsó részén található gumi hevederekhez tökéletesen és elmozdulástól mentesen rögzíthető a cég kínálatában kapható kisebb pontymatrac is. ( Unhooking Mat) Keskeny kialakításnál fogva könnyedén hordozható nagyobb távolságokra, valamint a sátorban kis helyigénnyel bír. Hihetetlenül kényelmes és ergonomikus kialakítású, három pontos biztonsági neoprén váll, mellkas és derékpántokkal látták el. Magas használati értékét még jobban kiemeli a strapabíró és megerősített öntött anyagból készült alsó része. A divatos és stílusos megjelenésű hátizsák vastag, párnázott, állítható vállpánttal, pontos varrási illesztésekkel, nagyméretű két utas cipzárakkal, erős és strapabíró műanyag csatokkal, igényes emblémával, ízléses szürkés zöld színben, és a már jól ismert, egy életre szóló Endura anyagminőségben kerül forgalomba. Méret: Belső rekesz :48cm x 30cm x 19cm Külső teljes méret: 55cm x 45cm x 23cm Súly: 2,8kg

Címkék: AQUA PRODUCT, hátizsák, horgász táska, táska