Az FMA egy teljesen új tervezésű botszéria, melynek megalkotásakor Frank Warwick és a Century összes tapasztalatát „beleszőtte”, amit a dobóversenyeken szerzett. Hiszen a világ legnagyobb dobásait (120g, 140g és 170g kategóriában) Century botokkal érik el – már évek óta.
Azt gondoljuk, hogy egy olyan nyéltagra van szükség, aminek az átmérője nem változik, mert így a spicctag pontosan azon helyen kapja a legnagyobb erőt, hogy a legnagyobb az gyorsulást tudja okozni. Az egyik legnagyobb baj, hogy manapság a botok tervezésekor szinte kizárólag az anyagra összpontosítanak és minden esetben a hagyományosan szűkülő bottest formákat alkalmazzák. Pontosan emiatt van, hogy a vilákrekordokat Century botokkal tartják.
3 különböző karbonmintázat adja a bottest anyagát. Ennek valamint az AT-T technológiának köszönhetően a bot ellenállása a nem kívánatos erőkkel szemben szinte egyedülálló. A spicctag szinte egy előfeszített rugóként viselkedik. A bot hihetetlenül gyorsan visszanyeri alakját, így fonott zsinórral a maximumot tudjuk kihozni a botból. A monofil zsinórt jól védi a spicctag a szakadás ellen és a bot akciója meggátolja a horogkiakadást.
A botok típusainál a dobósúlyokat adjuk meg a tesztgörbe helyett.
Így van F1MA – 3-4oz – 85-112g és F2MA – 3-5oz – 85-140g verzió.




